---

Előszó

1985 decemberében Las Palmasba, a Kanári-szigetek fővárosába utaztunk feleségemmel, aki muzsikusként évekre az Orquesta Filarmonica de Gran Canaria-hoz szerződött. Szerencsésnek mondhattuk magunkat az Afortunadas, vagyis Szerencsés szigetcsoporton, ahogy több névadási legenda szerint az egyikben jelölik - spanyolul szólva - Canariast. Hazatérve onnan lehetett volna az első dolog, hogy a kint szerzett élmények, tapasztalatok legalább töredéke könyv formájában lásson napvilágot. Az idehaza és a nagyvilágban bekövetkező változások azonban hosszú időre másfelé terelték a figyelmemet, noha nem volt hiány ambícióban, jó szándékú biztatásban. Az a tény, hogy a hivatkozott változások következtében ma már majdnem hétköznapi dologgá vált a szigetekre utazni, érdekes módon csak növelik az indokoltságát, hogy a szerző letegye könyvét az olvasó elé. A Kanári-szigetekről felröppentett elkövetkező híradásokban, ellenőrizhető mesékben helyenként Nyugat- Németországról, Szovjetunióról, s ma már csak az emlékekben élő egyéb dolgokról olvasni. A nyolcvanas években, amikor a szerző időnként eredményesen igyekezett felfogni, hova vetette esztendőkre a kivételes szerencse, nevezett képződmények még léteztek. Mint ahogy nem léteztek például a Kanári-szigetek, s ezt tipikusan magyar példabeszéddel igazolni is fogom.

Egy hajdani szép napon megcsörrent a telefon egy magyarországi iskolai kollégiumban. Lajos bácsi a portás annak rendje és módja szerint felvette. A vonal másik végén a kollégium egy lakóját kérték, ám mielőtt Lajos bácsi a nebulót hívhatta volna, a telefonáló így szólt: "Megkérem, legyen szíves sietni, mert a Kanári-szigetekről telefonálok." "Szórakozzon az öreganyjával!" - dördült Lajos bácsi a vonalba, majd lecsapta a kagylót. Nos, ugye nem léteznek a Kanári-szigetek?! Az igaz történet gyakran megfordult a fejemben, mikor naponta lejtettem Las Palmasban a General más de Gaminden, a Bravo Murillon, vagy a Santa Catalina park leghívogatóbb bárjában a barrán, a pultnál a legkényelmesebb helyet, a legjobb cortadot (kis kávé kevés tejjel) kerestem, hozzá a La Provincia legérdekesebb híreit, vagy éppen a sehol máshol nem hallható sztorit, amellyel a beszédes camarero szolgált. Másik közvetett bizonyítékom a szigetek nemlétére talán az a honi fejekre abroncsként feszülő közöny lehetne, amellyel a kézivezérelt országos sajtó akkor a felkínált írások hosszabb távra szóló rendszeres közlésétől lényegében elzárkózott. Természetes módon a kisemberre, a dolgozóra történő demagóg hivatkozással, akit nem volna célszerű elérhetetlen álmokkal idegesíteni. A szigetcsoport, az archipielago akkoriban az elérhetetlen álom megtestesítője volt.

Jómagam a mai napig nem tudtam napirendre térni az ott töltött esztendők elképzelhetetlenül tömény élményhalmaza fölött. Nézem a fotókat, azokon a ciudad jardin afrikai vörös akácait, a téli hónapokban pazarul virágzó lila bugenvillákat, a rejtélyesen emberi hasonlatosságú sárkánypálmákat, az Atlanti óceán alázatra ösztökélő, földöntúli erőkre utaló hullámóriásait, a playák selymes, aranysárga homokját. Nézem a berber őslakókat idéző, fotózáskor szemérmes guanchok napsütötte arcát és hallani vélem a minden lágyat tovább lágyító canárió dialektust, a szóvégi elharapásokat, amelyek a karib-tengeri népekkel rokonítják a canáriókat. Miközben az ibériai félszigettől csaknem kétezer kilométerre, az afrikai partoktól Fuerteventura szigete felől pedig mindössze ötven kilométeres távolságra lévő, keletkezéstörténetére nézve több alternatívát is kínáló szigetcsoportról van szó, az Atlanti óceánban. Afrika, Atlanti óceán, Spanyolország, Latin-Amerikával rokonító vonások... Ne csodálkozzon az olvasó, hogy a könyvben az átlagosnál több a napfény, a tenger, a tánc, a zene, a vidámság, a futball, az élet, a fiesta, sőt a bolondság. Kerülöm a szigetekre vonatkozó, szigorúan lexikális ismeretek közreadását. Arra gondoltam ugyanis, hogy könnyebb az élethez leemelni a könyvespolcról a lexikont, mintsem lexikális dolgokat közölni, s azokhoz hasztalan keresni az életet. Közben eltelt több mint egy évtized. Távozott az élők sorából Camarón de la Isla, a legendás flamenco énekes, nem Michel és Butragueno rúgják a gólokat a Real Madridban, s talán rólunk magyarokról is többet tudnak már odakint, mert akkor a semminél is kevesebbet tudtak. Majdnem olyan minimálisat mint minden ellenkező híreszteléssel szemben a röghöz kötött magyarok tudtak a canáriókról, a spanyolokról, a vasfüggönyön túli, távolabbi, exotikus világról. Azt hiszem, illúzióink ma sem lehetnek.

Győr, 1998. március 21-én
Pákovics Miklós

Pákovics Miklós: Afortunadas - Szerencsés szigetek

Ingyenesen letölthető a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár) oldalairól:

html

doc

rtf

pdf

Oldal: Afortunadas - Szerencsés szigetek
Pákovics Miklós - © 2008 - 2024 - nicolas.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat